solymi papa

Gratulálok a soproni teljesítőknek. A papa csapat a kerékpározás egy másik ágát művelte, mondanám, hogy ismét, de nem, most egy kis geocashingel szinesítettük a Vértes túrát. Jelen volt a kemény mag, azaz Istyu papa, Csiga papa, és solymi papa.

A szinesités nagyon jól sikerült, olyan helyeket is felkerestük, ahová egyébként nem mentünk volna. Rögtön az elején szárligeti érkezést követően felmásztunk a zuppa tetőre:GCZupp, ahonnan csodaszép panoráma  Szárligetre. Utána a vitányi vár következett: GZVitv. Ezt követően indultunk Vérteskozma felé, és útközben megmásztuk az Ördög szószékét:GCOrdo.  Aztán irány Várgesztes. A várhoz megint nem sikerült feltekerni, de most már sztem agyban voltam gyenge, legközelebb menni fog. Itt is volt egy kis kincsvadászat:GCVARG. És végül irány Gánt, ahol a törzshelyen a megkésett ebéd, és egy fantasztikus hely, a bauxit bánya, ami eddig kimaradt:GCGant. És a lényeg, a képek:Vértes túra

Istyu

Ládák nyomában – Vértes papatúra.

Az előzetes nevezés nyomán hadosztálynyi bringásra számítottunk a vasárnapi túrára. A kissé zord időjárás végül csak három, mindenre elszánt harcost talált a pályaudvaron. A becsörtető vonat kedves kalauzlánya előzékenyen ajtót nyitott nekünk a kerós kocsin, miközben folyamatosan mosolygott ránk. Egy pillanatig személyes varázsunknak tudtam be ezt a kedvességet, majd rádöbbentem a keserű valóságra. Vélhetően még nem látott élemedett korú biciklis szivart színes maskarába öltözötten vonatra szállni. Főként nem fagyhatár közeli időben.

A vonatozás meghitt nyugalmát solymi papa egy kazal papírlap és egy Vértes térkép lobogtatásával törte meg, Csiga iszákjából meg előkerült egy GPS névre hallgató ördögi masinéria. Ekkor még nem sejtettem, hogy miféle fondorlatokra készül ellenem a gödöllői válogatott.

Szárliget állomáson már felvillant, hogy itt komolyabb bajok lesznek. Lovam úgyszólván magától a jól ismert útirányba állt, mire társaim ellentmondást nem tűrő hangon kiadták a parancsot: Hátra arc, irány az egyenes, lépés indulj!… akarom mondani tekerés a Zuppa-tetőre. Ez sehol nem szerepelt az általam tervezett útvonalban, de cimboráim valami geoládát emlegetve azonnal heves tekerésbe kezdtek. A megjelölt cél légvonalban nem látszott túl távolinak, már ami a horizontális irányt illeti, nem úgy a függőleges! Még megeresztettem egy erőtlen ellenkezést, de cimboráim már csak jót derültek rajtam. Nincs mese, megyünk ládát keresni. Hát jó, egy fene, majd csak lesz valahogy…

Mentünk ládát keresni. Minden létező akadályon áthatolva. Másztunk közeli helyeken, dombokon-hegyeken, kibelezett kőbányák üregében. Sziklákon zergemód ugráltunk, gyökerekbe kapaszkodva huzakodtunk csúszós hegyoldalakon. Estünk-keltünk az avarban lapuló akadályok között. Csíptettük magunkat csalánnal, szúnyoggal, s még valamennyi rovarral És jókat derültünk, nevettünk egymáson és magunkon. Bejártunk már unalomig ismert, és még soha nem látogatott helyeket. Gyönyörködtünk lenyűgöző panorámában, és fanyalogtunk a fogadó szegényes választékán. Gyermekként örültünk minden megtalált ládának. Adminisztráltunk és útbaigazítottunk.

Időnként némi bringázással szakítottuk meg az önfeledt kutató expedíciót. Zúgtunk az aszfalton, suhantunk nyirkos avarban, cuppogtunk ragacsos sárban, hasítottunk harsogó murván, és megszakadtunk marasztaló homokban. Időnként megálltunk, fotózgattunk, tájékozódtunk, eltévedtünk, csodáltuk a virágokat, hallgattuk a madarak ordítozását, szidtuk a bolond autósokat. Süttettük magunkat az előbukkanó napocskával, megáztunk a hirtelen jött záporban, zizegtünk a feltámadó szélben, izzadtunk az emelkedőkön és egyensúlyoztunk a csúszós lejtőkön. És persze jó papás hagyomány szerint finomakat ettünk-ittunk.

Végső soron nem is történt velünk semmi különös. Pusztán csak annyi, hogy nagyon jól éreztük magunkat!