solymi papa

Hát kérem szépen ott voltunk, túléltük. Egy kicsinyét elkavircoltunk, valahol a zöld jelzés másfelé ment tovább, mint mi. Rengeteg pocsolya akadt utunkba, egy-másikon nem is mertünk átmenni (hátha nyakig ér), a csalánosba kerültünk. A zöld jelzéstől nagyjából jó egy km-re keletebbre sodródtunk, igy ott egy ellenőrző pont ki is maradt, mi ugye rossz helyen kerestük. A végén Inárcsnál keveredtünk ki az erdőből, innen irány Ócsa. Ott már nem volt pontőr, mint kiderült a túrát 6 órás szintidővel számolták, azt megfelezték(km-ben tényleg fele), 10-ig lehetett indulni, az 10 km/h zárásra 13 óra. mi meg ott voltunk 14-re, nyakig sarasan! A kiirásban egyébként 8 órás szintidő volt. A forgalmistától kértünk pecsétet, és aszfalton nekiiramodtunk, a maradékot ütemesen ledaráltuk. Inárcson még pontőrt is találtunk. Ha a legelején nem szakad le a jeladóm, adataim is lennének. A pusztavacsi végállomáson nagy falubuli volt, szerencsére ott megvártak minket (ezért főleg a szakács néniknek vagyunk hálásak), de az okleveles kollega már hazament. Végül is klassz volt 7 óra alatt értünk be, volt benne pocsolya, dagonya, aszfalt, a végén jó kis paprikás krumpli. Az oklevél majd jön levélbe. Képek itt: Jeltorony TT

Bapu gratula a serleghez, Gödöllőn a K100-on visszavágó:o)


pROF

No, hát hasonló viszontagságaink nekünk is voltak. Gondolom a pótharaszti templomromot nem találtátok ti sem. (Mi vagy egy órát kerestük, aztán feladtuk.) Mikor beértünk, a szervező csodálkozott, hogy hogy tudtunk eltévedni. Szerintem nem volt nehéz, mi pluszban 5 km-t mentünk. Az utolsó EP-n már nekünk sem volt pontőr, de azért kaptunk oklevelet, meg igen komoly ajándékokat is. Szerintem jó kis túra volt. :)
Egyébként a vége felé jöttem rá, hogy a ti távotok épp szembe jött a miénkkel. Ha jó lett volna az itiner és a zöld jelzés jelölése, akkor találkoznunk kellett volna... De ezek szerint kb ugyanott és ugyanakkor tévedtünk el mindannyian, csak épp másfelé :)


Bapu

A templomot simán megtaláltuk , véletlenül vettem észre a zöld + jelzést . Két fiatal barátom elhúzott egyenesen... de utána mi sem találtuk a folytatást és ott kötöttünk ki ahol solymiék !Ami érdekes az állomáson még egyezett a km a leirtakkal. Elég rossz érzés , mikor nem tudom hol vagyok. Attól féltünk ne hogy körbe-körbe járjuk az erdőt !Két srác indult fél órával elöttünk , ők viszont eltüntek az erdőben....


solymi papa

Hát elég ritkán voltak jelzések, a monda szerint nem is 'hivatalosan', hanem vmi holland strucc tenyésztő jelölgetett. A pótharaszti templomromot aztán egész úton emlegettem, hogy viszza kellene menni. Több jobbos elágazásba is betekertünk egy-egy km-t, hátha meglesz, dehát rossz úton haladtunk. Azért a szervezők hatalmas csodálakozása ezek szerint kevésbé volt indokolt, ha volt más is aki nem találta meg. Remélem nincs senki, aki még mindig ott köröz vhol :o). Mi végül is iránytűvel, és a felszálló repülők irányát nézve megközelitettük az M5-t, onnan már hang után mentük, de még ott is volt egy jó hosszú szakassz ami zsákutcának bizonyult, és thtp, aki jobban izlett a szúnyogoknak, vmiért nem akart toronyirányt a csalánosba menni, pedig az autópályát hallani lehetett. Dehát ettől lett végül is izgalmasabb az egész, milyen szépen el lehet tévedni az alföldön. Talán egy-két éven belül a túra kiirásokban megjelenik az összes ep gps koordinátája, most a romtemplomhoz egy műszer segitett volna. Ja, és hajrá BÉKÁS


ronintilla

Rövid, tömör összegzés: rosszulkijelzős, eltévedős, vadregényes, kalandos...szerintem :-D


nyomdász

Pusztavacs.

A csapos közbeszólhat?

Úgy indultunk a bejárásra, hogy ha kell, viszünk festéket és a gyenge szakaszokat lekenjük. Többünk véleménye az volt, hogy ritka (100-200 méterenként) a jelzés, de követhető, tehát a festés elmaradt. Tehát a rosszulkijelzőset nem osztom.

Pusztavacs mellett egy finn úriember vett egy tanyát. Struccfarmja, lovászata és szállása van. Évente kb. 1000 finn turista keresi fel az Ország Közepe kistérséget. Zömmel lovagolnak a környéken. Állítólag a lovasok segítésére lett kijelezve az út. Halandók közül senki nem tudja megmondani, hogy ki festette fel. Talán az Ócsai Tájvédelmi körzet emberei tudják. Rengeteg helyen van iránytábla is. Ócsán a templom mellett fut össze a zöld, a piros és a sárga sáv jelzés.

 A pocsolyák ilyen mértékével nem számoltunk, ezt töredelmesen bevallom. Mi is voltunk úgy bejárni, hogy előző nap esett, de akkor összesen a Jeltorony és Újlengyel között volz három, kb. 20 cm mély pocsó. Ott kerülni kellett.

 Kevesen voltatok. A kistérségre koncentráltunk, ill. koncentráltattunk a társszervezővel. Az egyik nagyobb település polgármestere átvállalta az értesítést, tájékoztatást. Ez lett. Jövőre megkérjük, hogy ne...

Az ócsai pontőr srácoknknak azt mondta az osztályfőnökük, hogy ez egy felnőtteknek rendezett biciklitúra. Három hete az igazgatótól személyesen kértünk 2-3 segítőt. Akkor pontosan elmondtuk neki, hogy mi lesz ez a túra. Valahol, valami elakadt...

 Solymi!

A támogatók jóvoltából mindenki kapott ajándékot, ti sem maradtok ki. Megy az is a többivel.


ronintilla

Üdv!

Csak a "rosszulkijelzősre":

Egy darabig volt zöld jelzés aztán egy 4-es útkereszteződés előtt "eltűnt". Nem zavarodtunk meg természetesen, mert az Itiner szerint azon a "pocsolyás részen" egyenesen kellett mennünk. Mentünk, de jelzés sehol nem volt már akkor, na ez a huszadik tengelyig érő pocsi hatásásra bizonytalanított el Bennünket, plusz a templomrom után is kotorásztunk, aztán defekt, így azt a szakaszt kb. 4 óra alatt tudtuk teljesíteni. A bitumenen már suhantunk, azzal nem volt gond.


pROF

3 különböző csapat is elvesztette a jelzést, annyira nem lehetett jó mégsem az a jelölés :) És ahogy említettük, szerintünk lehet, hogy van egy régi zöld is, ami a rövidebb távon bezavart nekünk... Ott ahol mi először láttuk a zöld keresztet, ott volt jobbra halvány zöld jelzés, aminek a folytatását is megtaláltuk, és egy darabig követtük is, utána azt is elvesztettük. Némi kevergéssel pont egy úttal odébb kötöttünk ki a 405-ösnél.
De egyébként ezért nem kell elnézést kérni, egyrészt nem rajtatok múlt, meg ezek a túrák ettől is izgalmasak. :) Nekünk tetszett, és az ajándékoknak meg különösen örültünk, abszolút nem számítottunk rá :) Mindehhez hozzátenném, hogy a barátnőmnek ez volt élete első terepkerékpáros teljesítménytúrája, és a számolatlan pocsolyázás ellenére is élvezte :)
Ha már pocsolya: mi kb 8-10 olyannal találkoztunk ami teljességgel kikerülhetetlen volt, le kellett szállni, és a bringát a vízben tolva, arra támaszkodva egyensúlyoztunk a csalános/bokorcsoport/fasor peremén. Aztán volt néhány, amin megpróbáltunk átgázolni, a többségén sikerrel, de volt egy, amiben mind a ketten elakadtunk. Utána zoknikicsavarás következett, és még egy darabig cuppogott a cipőnk :) De ez is a kaland része, ugyebár :)


solymi papa

Kedves csapos!:o) Én személy szerint nagyon jól éreztem magam, az eltévedés nem áll  messze tőlem. Egyetlen probléma volt, hogy az internetről 8 órás szintidőt olvastam le, ami menet közben a sok pocsolya (száraz időben meg gondolom laza homokcsapdák), reálisnak is tünt egy kényelmes tempót, némi eltévedést, pár technikai (kisfröccs) megállót figyelembe véve.  Ezért volt pici csalódás, hogy Ócsán egy tábla volt, hogy 1-kor záróra, ez 6 órás idővel lett számolva, ráadásul az útvonal időben nagyon asszimetrikus.  Az inárcsi kollega is magánszorgalomból volt még ott saját bevallása szerint, Hernádon meg szintén nem találtunk pontőrt. Persze az a lényeg, hogy tekertünk egy jót, de azért mégis, ha előre tudjuk mennyi a szintidő megcsináljuk, ez a TT lényege. Az ajándékot már előre is köszönöm, remélem az oklevelet nem gyűri meg a postás! :o).


ronintilla

Előző hsz-em megerősítésként szolgál a nyomdásznak, hogy ne legyen már annyira elkeseredve, eltévelygésre mi számítunk. Eddig egyetlen TT-n sem tekertünk annyit mint amennyit az Itiner írt. Valahogy mindig több lett. Érdekes, csak egyszer lenne kevesebb! :-)))


odin88

Ország közepe 90 túra beszámoló

Nagykőrösről ketten indultunk Vecsernyés Zsolt barátommal a reggeli gyorssal, Cegléden kellett átszállnunk személyvonatra, várakozás közben 8-10 túrakerékpárost láttunk, a vonaton beszélgetésbe elegyedtünk két szegedi fiatallal, elmondták, hogy valamilyen versenyenre mennek Monorra, hogy milyenre ők maguk sem tudták. A vonatról ketten szálltunk le Irsán. Pár perc keresgélés után az állomás előtt találtunk egy srácot aki elmondta, hogy az indulással várnunk kell mert nincs nála pecsét, mindez 8 után pár perccel történt. Várakozás közben megettünk egy pár szendvicset, és a restiben ittunk egy pohár sört, közben nézelődtünk és vártuk a többi indulót, hiába. Az indulásunkig csak két másik bringást láttunk akik még vártak valakit ezért később indultak mint mi.
8.30-kor indultunk Albertirsáról a Pusztavacsi jeltoronyig, az út zökkenőmentesen telt többnyire aszfalton haladtunk az ellenőrzőpont előtti 2Km-es szakaszt kivéve ami jól járható döngölt földút volt. Innen Újlengyel felé vettük az irányt az út elején volt néhány nagyobb sárfolt, később hatalmas víztócsák jöttek, a település előtti kb. 2km-es szakaszon döngölt sóderes út volt, ennek köszönhetően mire a helyi cukrászdában lévő ellenőrző ponthoz értünk a sár kellemesen ránk száradt.
Mivel a cukrászdában nem árúltak csapolt energia italt, így az első útbaeső becsületrontóban némi tisztálkodás és bringaápolás következett, majd folytattuk az útunkat a következő ellenőrző pontig. Újlengyelen áttekerve egy akácos következett, az elején jól járható döngölt homok, később ismét hatalmas víztócsák. A következő ellenőrző pont a Pótharaszti romtemplom lett volna amit többszöri visszafordulás után sem találtunk meg, kb. 1 óra bóklászás után folytattuk az utat Ócsára a víztócsákon keresztűl, mivel a leírásban szereplő túrista jelzéseket több esetben sem találtuk, így a mellékelt térképet használtuk a tájékozódáshoz. A pótharaszti vadászháztól a nagyobb víztócsák eltüntek és így az út jól járhatóvá vált. 1 óra előtt 4-5 perccel értünk Ócsára ahol egy plakát fogadott minket, amely tájékoztatott, hogy csak 1 óráig működik az ellenőrző pont. Ez egy kicsit kedvünket szegte és bosszantott is egyben, de azért folytattuk az utat Inárcsra a következő ellenőrző pontra. Ócsától Pusztavacsig végig aszfalton vezetett az út. Inárcs után a következő ellenőrző pont Hernád volt, itt kaptunk egy müzli szeletet és folytattuk az utat A pusztavacsi romtemplomig ahol épp falunap volt. Beérkezéskor kaptunk egy üdítőt és egy kiadós "ebédet", továbbá a szervezők magazinjának a régebbi számait, térképeket és egyéb túrista kiadványokat, ami a legnagyobb meglepetés volt nyertünk egy 5 napos fekedi nyaralást a barátommal közösen. Egy kerékpáros kressz teszt kitőltése után további túrista kiadványokat kaptunk. Az út végig szép alföldi tájakon vitt keresztül, kellemes, nem túl fárasztó túra volt, ha megrendezik akkor jövőre ismét indulunk.


 thpt

Sziasztok!

 Mozgalmas egy hétvége volt, mind látnivalóból, mind túrából, mind élményből, mind kalandból!

Történt ugyanis, hogy lementünk az országúti teljesítménytúrának is meghirdetetett Ország közepe tt-re!!! Ez fogadott minket:

Ráadásul nem egy helyen, hanem rengeteg ilyen volt. Meg is jártuk, de azért élvezetes volt. Már csak a barátnőmmel kell valahogy elhitetnem, hogy a vállaimon lévő karmolásokat nem egy csini vadmacska, hanem az akácos okozta a pocsolyák kikerülése közepette.

Azért készültek csoportképek is, az egyik itt van, de a másikat, mely az ország (Kis-Magyarország) közepén készült a bérmunkás elhomályosította.

 Az bizti, jővőre már nem kívánok elmenni erre a tt-re! Rossz volt a szervezés, de a táj (annak ellenére, hogy Alföld) igen szép, bár a Pótharaszti templomromot most sem láttam! :-(((( 

Ha kiváncsiak vagytok esetleg a további képekre a Goliátka lapján meglelitek mindet.

thpt


Home

Index